-
Megjelent: 2009. október 20. kedd, 11:29
A hajléktalanok problémájára a jószívû és szociálisan minden bizonnyal érzékeny társadalom általában az elsõ komolyabb hideghullám hajnalán kezd felfigyelni. Ez a figyelem erõsödik az elsõ kihûléses homeless haláloknál és karácsony elõtt éri el a csúcspontját, amikor az átlag polgár a meleg szobák fenyõ és kalács illatában a szeretet túlcsordult érzéseiben valamit elkezd érezni.
Azt, hogy a fûtött szoba falain kívül is van élet, ahol sötét van,
hideg, kosz és éhezés.Ez a sivár és nyomorúságos világ az élet partra
vetett hajótöröttjeié, az aszfaltlovagoké. Öltözetük, gondatlan
kinézetük és áporodott szaguk messze taszítja tõlük az ilyen irányú
devianciától mentes embereket, akik meg vannak gyõzõdve arról, õk sosem
lesznek kitéve a hajléktalan élet viszonytagságainak, mert kezükben
tartják és irányítják sorsukat. Pedig az ember sorsát a saját akarata
és az õt körülvevõ, az akaratától független és randomizációszerû
történések kiszámíthatatlan korrelációja adja. A homelessek persze
tudják, érzik ezt,büdös és rongyos ruhájuk alatt a bõrükbe égetve
viselik a társadalmi megvetést és általában kétféleképp reagálnak rá.
Dacosan és dühösen, impertinens erõszakossággal és frusztráltsággal õk
is kizárják magukból a "rendes" emberek társadalmát és
szembehelyezkednek az õket kivetõ világgal; vagy lehorgasztott fejjel
járják a maguk útján,hátra sem nézve,mert bukott ember nem tekinget
vissza. Úgyis tudja, hogy nyomában a balsors. Szóval karácsony tájékán,
amikor a hideg levegõben a képzelet kipirult arcú,mosolygós angyalkái
kelnek szárnyra, az elégedett arcvonások egy kicsit megereszkednek és
az embereknek eszébe jutnak azok,akiket nem az angyalok szeretete,hanem
a tablettás bor melegít. Minél gyakrabban csap át ez az átmeneti
melegség a fal tövében a megfagyásra, annál inkább úgy érzik az
emberek: tenni kellene valamit ... És tesznek is. Meleg ételt,forró
teát,ruhákat,takarókat osztogatnak, átmeneti szállásokat,éjjeli
menedéket próbálnak teremteni azoknak, akik már nem tudják,milyen is a
családi körben belélegzett töltött káposzta illata. Aztán elmúlik a
karácsony, jön a január, s bár a hidegek még tovább turkálják fagyos
ujjaikkal a rongyos ruhákat, a figyelem kezd lanyhulni.
Január,február,itt a nyár ... és a szociális védõhálón keletkezett
óriási lyukak befoldozása újra várat magára, ki tudja,meddig,de
legkésõbb a következõ karácsony közeledtéig, amikor a jó emberek úgy
érzik, valami jót kell tenniük, hogy az Úr, meglátva üres lelküket,
megkönyörüljön rajtuk és beengedje õket azoknak a paradicsomába,akik a
saját képmutatásuk rabszolgái. Addig azonban még hosszú,szerencsére
egyre melegedõ napok,hetek,hónapok váltják egymást és a nyári
kánikulában erõre kapó ápolatlanság bûze ismét megacélozza az
öntudatot: hogyan is tudnak ezek így élni ... én biztosan soha nem
tenném.
Pedig,
csak egy a biztos:soha ne mondd, hogy soha; mert sosem tudhatod, nem te
leszel-e az, akire legközelebb rászámolnak. S a padlón fekve a világ
egészen más perspektívát nyújt,mint amikor még egyenesen álltál.
Sz.M.
