Tízezrek nem tudják, hogy már vastagbélrákosok
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +36 30 426 9521

Mintegy 30 ezer ember szembesül a következõ három évben vastagbélrákkal Magyarországon, akikben már ma is ott a daganat, csak még nem tudnak róla. Amint a Parlamentben a vastagbélrák-ellenes nemzetközi hónap kapcsán tartott sajtótájékoztatón az Egészségügyi Bizottság tagja részérõl elhangzott, egy korrekt szûrõvizsgálati rendszer részeként el kell indítani a szervezett vastagbélrákszûrést.

- Évente 9 ezer ember szembesül vastagbélrákkal, minden évben 5 ezren meghalnak, pedig közülük több ezren megmenthetõk lennének, ha idõben kerülnének orvoshoz. A vastagbélráknak 3-5 év is kellhet a kifejlõdéshez, tehát olyan betegségrõl van szó, amelyet idejében fel lehetne fedezni és meggyógyítani. Magyarország olyan stádiumba jutott, hogy mindent meg kell tennünk a daganatos halálozások csökkentéséért - jelentette ki a vastagbélrák-elleni küzdelem szimbólumát, kék szalagot viselõ dr. Nagy Kálmán országgyûlési képviselõ, az Egészségügyi Bizottság kormánypárti tagja a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: a létezõ legbiztosabb vizsgálati módszer a vastagbéltükrözés, amelyet akár altatásban is el lehet végezni, de - amint fogalmazott - „saját tapasztalatból mondom, altatás nélkül sem egy kibírhatatlan vizsgálat, én is túl vagyok rajta." A vastagbéltükrözés során egyúttal el tudják távolítani a bélrendszerben esetlegesen megtalálható polipokat is, s ezzel megelõzhetik, hogy azok rosszindulatú daganattá fajuljanak.

Nagy Kálmán hangsúlyozta: a szûrõvizsgálatokhoz pontosan célozva kell meghatározni a rizikócsoportokat, amelyek tagjait a legjobb költség-hozam aránnyal lehet szûrni. A kockázati csoportba elsõsorban az 50 év felettieket, valamint azokat sorolta, akiknek a családjában fordult már elõ hasonló betegség. „5 évente egyetlen szûrõvizsgálat már biztonságot nyújt. Egy jól mûködõ szûrõvizsgálati szisztéma nem pazarlás, éppen ellenkezõleg: a takarékosság záloga" - jelentette ki a képviselõ. Az onkológiai kezelésekrõl Nagy Kálmán azt mondta: az orvosok kezében széles eszköztár van, hogy a betegeket a korábbiaknál jobban, eredményesebben tudják kezelni, s biztosított, hogy a legkorszerûbb kezelések még igen elõrehaladott esetekben is elérhetõk legyenek.

 

dr_nagykalman_5.jpg

 

- Sokaknál túl sok idõ telik el, amíg egy székrekedés, hasmenés, véres széklet vagy más bélpanaszok miatt orvoshoz fordulnak, s rászánják magukat a kivizsgálásra. Utána ismét túl sok idõ, amíg a vizsgálatok eredményeként szükség esetén megkezdõdik a kezelés. Ha az egészségügyi ellátórendszert egy páciens nem is tudja felgyorsítani, de az mindenkinek a saját felelõssége is, hogy tünetek megléte esetén ne várjon hónapokat vagy akár egy évnél is többet mire orvoshoz fordul - jelentette ki dr. Szegõ László, az emésztõszervrendszeri daganatos betegeket képviselõ Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke. A civil szervezet társadalmi párbeszédet indított annak érdekében, hogy az emberek ne féljenek a vizsgálatoktól, s megértsék: annak lényegesen nagyobb az esélye a gyógyulásra, aki idõben tesz ezért. Elhangzott: az idõben felfedezett bélrák 90 százalékos valószínûséggel meggyógyítható, túl késõn kezdett kezelés esetén viszont az 5 éves túlélés 10 százalék alatti. Magyarország Európában ma a legrosszabb helyek egyikét foglalja el a lakosságszámra vetített vastagbélrákos halálozásban.

Szegõ László elmondta: 2012-ben közel 17 ezer beteget kezeltek vastagbélrákkal vagy végbélrákkal. Azoknál a betegeknél, akiknél nem lehet eltávolítani a tumort és nincs reális esély a teljes gyógyulásra, a kombinált onkológiai terápiák, célzott kezelések szolgálják, hogy a rákot krónikus betegséggé szelídítsék, s a korábban jellemzõ néhány hónapos túlélés helyett egyre több esetben viszonylag jó életminõségben megélhetõ aktív éveket biztosítsanak a betegeknek. Mivel a vastagbélrák sok embert érint, világszerte további kutatások folynak, hogy egyrészt minél hatékonyabb, másrészt a betegeket minél kevésbé megterhelõ kezelésekkel bõvüljön a terápiás paletta - mondta Szegõ László.

szegolaszlo_1.jpg

További információk és interjúszervezés:

B. Papp László sajtószóvivõ

0630 261-8789, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

www.gyve.hu