Az emberi viselkedéssel, magatartással, életstílussal foglalkozó szakemberek, tudományos gondolkodók körében elfogadott az a vélekedés, hogy az egészségmagatartás az egyik legnehezebben változtatható viselkedési terület. Ugyanakkor, a kutatásokból kiderült, nem reménytelen kezdeményezés. Az emberek megfelelõen kiválasztott kommunikációval, megfelelõ csatornákon elérhetõek, s ha lassan is, de ráébreszthetõk arra, hogy az egészségrõl ideje másképp gondolkodni, mint ’betegség-hiányról’ – derül ki azokból a tanulmányokból, amelyeket a Médiaunió* partnereként készített a Szonda Ipsos.

Az egészség fogalma maga is megérdemel egy kis kitérõt. A jelenség egyfelõl megközelíthetõ abból a – medikalizációs – nézõpontból, amely szerint az egészség a betegség hiánya, illetve oldjunk meg lehetõleg minden bajt akkor, ha jelentkezik, gyógyszerekkel, orvosi kezeléssel. Ennek a szemléletmódnak nagy hátránya az utólagos mûködése, illetve jelentõs társadalmi – anyagi és nem-anyagi – befektetési vonzata. A másik közelítés szerint az egészség fizikai-mentális-szociális jólétet is jelent, nemcsak a betegség hiányát, ezt a közelítést támogatja egyébként a WHO új egészség-fogalma is, melyet az Ottawai Chartában fogalmazott meg. Eszerint „az egészség olyan állapot, melyet jellemez az anatómiai integritás, a teljesítményre való képesség, a személyes értékek, a családi munka és közösségi szerep, a fizikai, biológiai és társadalmi stresszel való megküzdés képessége, a jóllét érzése, továbbá a betegség és a korai halál rizikóitól való mentesség.” (WHO, 1986)
Ha eltekintünk attól, hogy az utóbbi „egészségmodell’ szemléletében is jobban támogatja a fenntarthatóságot mind egyéni, mind társas szinteken, azt semmiképp nem hanyagolhatjuk el, hogy a modern társadalmaknak a költségvetését az egészségügyi kiadások rendkívüli és egyre jelentõsebb mértékben megterhelik. Egyéni szinten ugyanez elmondható: az embereket egyre jelentõsebb mértékben terhelik az egészségügyi kiadások, így a megfelelõ életmód, a megelõzés az egyes embereknek is egyre fontosabb lesz. Tehát mind az egyénnek, mind a társadalomnak elemi érdeke a ’betegségmodell’-rõl az ’egészségmodell’-re való elmozdulás.

Az intézményesített egészség-gépezet – az Európai Bizottság illetékes szervei, illetve maga az Egészségügyi Biztos is – deklarálta az Európai Uniós egészségpolitikáját meghatározó ’Jó egészséget mindenkinek’ programjában: „Európának határozott lépéseket kell tenni annak elkerülése érdekében, hogy betegségszemléletû legyen az egészségügy. Proaktív, elõremutató, hosszú távú megelõzõ intézkedésekre van szükség, hogy a jó egészséget segítsük”.

Az emberek az Európai Unióban átlagosan jobb egészségnek örvendenek, mint valaha. Ugyanakkor a ’jó egészség’ program még távol áll a realitásoktól. Az Unión keresztül ívelõ egészségügyi szakadék azok között, akik ’jó egészségben’ élnek, illetve akik a betegségközpontú egészségszemléletet vallják, egyre szélesedik. A ’jó egészség’ még mindig attól függ, hol lakik valaki, mit dolgozik, és mennyit keres. A szegényebbek, a társadalom perifériáján élõk, a kisebbségek inkább a betegségközpontú egészségmagatartással jellemezhetõk.

Az életkilátások a férfiakra nézve a kibõvített Európai Unióban 64 és 77 év között változik, a tüdõrák gyakoriságában ötszörös a különbség az országok között, a TBC tekintetében a különbség 17-szeres.

Magyarország két helyen is fájdalmasan kiugró negatív rekorder: a 100.000 férfi lakosra esõ tüdõrákos megbetegedés, és az öngyilkosságok tekintetében. Mindkét „rekord” szorosan összefügg az életstílussal, illetve ezen belül annak egészséggel összefüggõ részével, amely egyértelmûen arra hívja fel a figyelmet, hogy jól felépített, megfelelõen ’targetált’ kommunikáció segítségével az utókövetéses betegségközpontú szemléletet mindenképp át kell fordítani a ’jó egészség’ szemléletmóddá, a prevenció, és életmódváltás programjává.

Azt is érdemes megnézni, hogy a vezetõ halálokok a krónikus betegségek közül kerülnek ki (már nem a járványok tizedelik a népességet, mint régen). A világon a WHO kimutatása szerint a halálokok majd 2/3-a vezethetõ vissza krónikus betegségekre, nálunk még ennél is magasabb az arány, amint ez a KSH 2007-re vonatkozó adataiból kiderül.

Amellett, hogy az életmóddal összefüggésbe hozható halálokok száma igen magas, és az utóbbi évtizedekben radikálisan nõtt, egy másik jelenség is figyelmet érdemel. Az emberek – a Szonda Ipsos kutatásai alapján – az egészségi állapotuk szempontjából egyre jobb helyzetben látják saját magukat. Egy 2004-es kutatásban 26%-nyian, míg 2008-ban mindössze 17%-nyian találják rossznak vagy nagyon rossznak a saját egészségi állapotukat. Ugyanakkor, 2004-ben a kérdezettek 35%-a, 2008-ban már a kérdezettek a 46%-a találja nagyon jónak, vagy jónak az egészségi állapotát.

A kutatásokban a megkérdezettek úgy gondolták, hogy a magyarok nincsenek túl jó általános egészségi állapotban, de az is kiderült, hogy a magyar felnõtt lakosság 34%-a saját bevallása szerint szinte semmit nem tud tenni egészségi állapota javítása érdekében.

A 18-29 évesek közül az átlagosnál lényegesen többen vannak, akik úgy érzik, mindent vagy nagyon sokat tehetnek egészségük érdekében. A 30-39 évesek és a 40-49 évesek is jellemzõen azt válaszolják, hogy sokat tehetnek egészségügyi állapotuk megõrzése, javítása érdekében. Minél magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik valaki, minél magasabb jövedelmû és kedvezõbb vagyoni helyzetû családban, minél nagyobb településen él, annál inkább érzi úgy, hogy sokat tehet egészsége megõrzése végett.

Az egészség megõrzése, fenntartása érdekében legtöbben egészségesen próbálnak táplálkozni (43% említi), sportolnak (36% említi), vagy kerülik a káros szokásokat (16% említi). Az egészségkommunikáció azért kiemelkedõ jelentõségû, mert egyfelõl – az egészségügyi statisztikai adatok szerint – nem vagyunk jó egészségi állapotban, másfelõl a relatíve javuló általános egészség inkább köszönhetõ a tágabb idõhorizontot tekintve javuló egészségügyi ellátásnak, az egyre korszerûbb gyógyszereknek, kezeléseknek, mint az életmód átalakításának. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy mindenki tud valamit tenni a saját egészségéért, ha kimozdul a passzivitásból, és a felelõsség-áthárító gondolkodásból.

Az egészséggel kapcsolatos attitûdöket több kvalitatív kutatásban is vizsgálta a Szonda Ipsos. Általános eredmény volt, hogy az embereknek sajnos csak kisebb hányada számára fogalmazódik meg az egészség holisztikus módon, õk fõképp a nõk közül kerülnek ki.

Az egészséggel kapcsolatos attitûd megváltoztatása célként tûzhetõ ki. Egyfelõl a gyenge egyéni attitûdök terén, másfelõl a betegségmodellrõl az egészségmodellre áttéréssel: gyógyítóból az egészségmegõrzés szemléletére, errõl pedig a megelõzésre, életmódváltásra. Az elsajátítás is, és az attitûd megváltoztatása is egyéni szinten a személyes nyitottság, figyelem, érdeklõdés, motiváció és képességek függvénye. Az attitûdváltoztatás csak akkor lehetséges, ha az egyén hajlandó komolyabb erõfeszítésre, az irányába küldött információk alaposabb feldolgozására, és arra, hogy a kapott ajánlásokat beépítse saját gondolkodásába, viselkedésébe. „Az egészséggel kapcsolatos attitûd megváltoztatása nem agy aktus, vagy esemény eredménye, hanem kitartóan kell gyakorolni.” (Albert Bandura, 2005)