Az EU 2004-es és 2007-es bõvítése 12 állammal toldotta meg az orvosok és nõvérek kivándorlásának lehetõségeit. Nagy-Britanniában a külföldrõl származó orvosok száma 2004. júliusa és 2007. márciusa között több, mint ötszázzal emelkedett, a nõvéreké ezernél is többel. A legtöbb kivándorló a kelet-európai és balti államokból jön, 2004. májusa és 2006. júniusa között például 5000 lengyel orvos hagyta el hazáját, ami az aktív foglalkoztatottak 4,3 százaléka.

Észtországban 2006. áprilisáig az összes szakmunkaerõ 4,4, százaléka állított ki kivándorlási kérelmet, ezek 61 százaléka orvos - tûnik ki az OECD eddig nem közölt tanulmányából. Annak a kérdésnek jártak utána, hogy az egészségügyben hogyan orvosolható tartósan a szakmunkaerõ sok helyen fennálló hiánya. Azt is megvizsgálták, hogyan ösztönözhetõ az orvosok és nõvérek ki- és bevándorlásának szabályozása világszerte. A tanulmánynak az Európai Bizottság számára alapként kell szolgálnia az EU-szerte tervezett intézkedésekre a szakmunkaerõ- szükséglet szabályozására az egészségügyben.

Csaknem minden OECD államban hiányzik az elegendõ orvos- és nõvérutánpótlás. Ezzel szemben a gazdaságilag feltörõ államok, mint Kína és India, képzett szakmunkaerõben többletet mutatnak. Az egészségügyi személyzet migrációja nemcsak esélyeket, hanem kockázatokat is rejt, mind hazai-, mind a vendéglátó országok számára – áll a tanulmányban.

A magas kivándorlási arányú országoknál fennáll az 'agyelszívás veszélye', a nagy szakmunkaerõ-szükségletû országok pedig nem indulhatnak ki abból, hogy ellátási hiányaikat tartósan külföldi személyzettel tölthetik fel – írják a szerzõk.

A tanulmány összegzése szerint az egészségügyben a szakmunkaerõ növekvõ szükséglete valamint az orvosok és nõvérek növekvõ mobilitása a vándorlási mozgások átfogó monitorozását igényli. Ezen kívül szükséges egy országokat átfogó együttmûködést, továbbá az egyes politikai területek összehangolása, úgy is, mint az egészségpolitika, szociálpolitika és foglalkoztatási politika.

[Forrás: OrientPress]