Kutatások tanúsága szerint a férfi és a nõi agy észrevehetõen különbözõ genetikai tervrajz alapján épül fel, ami számos anatómiai különbséget is eredményez

Aki viszonylag hosszabb párkapcsolatban él, már nagy valószínûséggel levonta a következtetést, miszerint nem egy rugóra jár a nõk és a férfiak agya. Ezt régebben a nemi hormonokkal, esetleg a társadalmi nyomások hatásaival magyarázták, mondván, hogy maga az agy alapvetõ felépítése és mûködése mindkét nemnél egyforma. Az utóbbi idõben ezek a feltevések egyre kevésbé állják meg a helyüket. A kutatások tanúsága szerint a férfi és a nõi agy észrevehetõen különbözõ genetikai tervrajz alapján épül fel, ami számos anatómiai különbséget is eredményez. Nem egyforma a neuronok kapcsolatrendszere és az idegsejtek között üzeneteket szállító kémiai anyagok sem. Mindez azt sugallja, hogy valójában nem is egy, hanem két különbözõ típusú emberi agyról kell beszélni.

Ez nem túl nagy öröm az agytudósoknak. Az agyról szerzett tudásunk olyan tanulmányokból származik, amiben a vizsgált alanyok, legyen az ember vagy állat, a hímek közül kerültek ki, márpedig ha csak egy kis része is ezeknek a tanulmányoknak nem alkalmazható a nõkön, akkor kijelenthetõ, hogy a kutatások jelentõs része ingatag alapokon álldogál. Miért mellõzték a kutatásokból a nõket? A válasz az ösztrogénben és a progeszteronban rejlik, ami a nõi menstruációs ciklus során termelõdik és megbonyolítja az eredmények értelmezését.

Ha sikerülne kidolgozni, hogy pontosan miben különböznek a nõk, az számos régi rejtélyt megmagyarázna, például miért jellemzõbbek egyes betegségek egy adott nemre, és miért hatásosak bizonyos gyógyszerek az egyik nemnél, míg a másiknál alig van befolyásuk.

Régóta tudják, hogy vannak bizonyos különbségek a férfiak és a nõk agya között, ez azonban többnyire csak a hipotalamuszra korlátozódott. Ez többek között az élelmiszer bevitelt és a szexuális viselkedést szabályozza, erre az agyterületre ugyanis nincs hatással az ösztrogén.

Az utóbbi évek eredményei azonban bebizonyították, hogy a hipotalamusz csupán a jéghegy csúcsa. Eleve az agy különbözõ szerkezeteinek viszonylagos méretei is eltérnek a két nemnél. Jill Goldstein, a Harvard Egyetem orvosi karának kutatója egy 2001-es tanulmányában munkatársaival 45 agyterületet mért meg és vetett össze egészséges férfiak és nõk esetében. Azt tapasztalták, hogy a frontális lebeny részei, melyek a döntéshozási és problémamegoldási funkcióknak adnak otthont, az arányokat tekintve nagyobbak a nõknél, akárcsak a limbikus kéreg, ami az érzelmeket irányítja.

Más tanulmányok szerint ugyanez a helyzet a hippokampusszal, aminek a rövidtávú memóriában és a térbeli tájékozódásban van szerepe; feltehetõen ebben keresendõ, hogy a nõk miért nem jeleskednek a térképolvasásban. A férfiaknál ezzel szemben nagyobb a parietális kéreg, ami az érzékszervektõl beérkezõ jeleket dolgozza fel, valamint részt vesz a térérzékelésben, illetve az amigdala, ami a környezeti hatások által keltett érzelmeket, valamint a társadalmi és szexuális viselkedést kontrollálja. "Az a puszta tény, hogy egy szerkezet méretét tekintve is eltérõ, funkcionális szervezeti különbségekre utal" - szögezte le Larry Cahill a Kalifornia Egyetem neurobiológusa.

Cahill bizonyítékokat talált arra, hogy nemünk azt is befolyásolja, hogyan használunk bizonyos agyterületeket. Agyleképezõ kísérleteiben egy nõkbõl és egy férfiakból álló csoport tagjainak érzelmi töltéssel rendelkezõ képeket mutattak, majd némi idõ elteltével megkérték õket, hogy idézzék fel a látottakat. Mindkét csoport az amigdalához, a limbikus rendszer egyik részét alkotó mandula méretû neuron-nyaláb párhoz nyúlt a feladat megoldása érdekében. Érdekes módon azonban a férfiak az amigdala jobb, a nõk a bal oldalát használták, sõt - vagy éppen ennek megfelelõen - mindkét csoport más aspektusból idézte fel a képeket. A férfiak a szituációk lényegét mondták el, míg a nõk a részletekre összpontosítottak. Ez arra utal, hogy a két nem az érzelmi események információit rendkívül különbözõ módon dolgozza fel, más-más mechanizmusok alkalmazásával, mondta Cahill.

Ugyanez lehet a helyzet a fájdalom tompításához használt agyi kapcsolódások esetében is. Jól ismert, hogy a nõk nehezebben viselik a krónikus fájdalmat mint a férfiak. Tény, hogy a nõk többször veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat mint a férfiak, de ha ezt figyelmen kívül hagyjuk - mondjuk inkább, hogy többet törõdnek magukkal, akkor is számos bizonyíték azt mutatja, hogy a nõk - és a nõstény állatok - több fájdalmat éreznek mint a férfiak, vagy hímek.

Anne Murphy, az atlantai Georgia Egyetem tudósa azt próbálja kideríteni, miért van nagyobb hatással a krónikus fájdalom a nõkre. Kutatásának elsõdleges célpontja egy fájdalom elnyomó kapcsolódás, ami az agy két területét, a periakveduktális szürkeállományt (PAG) és a rostralis ventromedialis nyúltvelõt (RVM) köti össze a gerincaggyal. Amikor ez a kapcsolódás egy fájdalom jel hatására aktiválódik, képes tompítani a fájdalmat egy endorfin kibocsátáshoz vezetõ láncreakció beindításával, ami opioid receptorokhoz kötõdik és meggátolja a fájdalom jelet. "Ez a kapcsolódás a fájdalom csillapítás Mekkája az embereknél és az összes gerincesnél, ennek ellenére senki sem vizsgálta, hogyan mûködik a nõknél" - tette hozzá Murphy.

Végeredményrõl még nem lehet beszélni, a kutatónõ munkája azonban több érdekes részeredményt hozott. A nõk esetében a PAG és az RVM közötti kapcsolat sûrûbb mint a férfiaknál, Murphy kutatásai azonban azt sugallják, hogy ez az útvonal a nõknél nem aktiválódik a fájdalom fellépésekor. A kérdés tehát, hogy akkor miért nagyobb a nõknél és fõként mi a szerepe? Erre jelenleg még nincs válasz, viszont Jeff Mogil a kanadai McGill Egyetem munkatársa úgy véli, megtalálta a nõi fájdalom kapcsolatrendszerét, vagy legalábbis annak egy részét.

Egerekkel végzett kísérleteiben kémiailag blokkolt egy bizonyos receptort, az úgynevezett NMDA-t, ami az egér PAG és gerincagy neuronjain található. Az eredmény az egerek esetében is ugyanaz volt, mint amit Murphy az embereknél felvázolt, a hím egereknél a receptor tompította a fájdalmat, a nõstényeknél viszont szinte semmilyen hatást nem hozott, tehát a nõstényeknél ezeknek a receptoroknak alig lehet valamilyen hatásuk. Az egerekkel végzett genetikai kísérletek azt sugallják, hogy a nõstények esetében a fájdalomcsillapításban egy másik receptor, a melanocortin-1 (Mc1r) egyik génje vesz részt, ami valójában a haj és a bõr színét szabályozza az embereknél, de kifejezõdik a PAG-ban is. A nõstény egerek, melyeknél hiányzott ezeknek az Mc1r egy mûködõképes változata, kevésbé voltak képesek a fájdalom blokkolására, akárcsak a vörös hajú nõi jelentkezõk, akiknél szintén hiányzik a funkcionális Mc1r gén, miközben a vörös hajú férfiaknak nincsenek ilyen gondjaik, mivel õk az NMDA kapcsolódást használják.

Bár még korai kijelenteni, de ha a nõk más fájdalomcsillapító mechanizmussal rendelkeznek, az magyarázatot ad arra is, hogy a két nem miért reagál másként az opioid fájdalomcsillapítókra. Ezek hatásukban a morfinokra emlékeztetnek, kábító fájdalomcsillapítók. A nõknél jobban mûködik a nalbufin a morfinnal összehasonlítva, míg a férfiaknál fordított a helyzet, sõt, a nalbufin csak fokozza a fájdalom intenzitását. A felfedezések új fájdalomcsillapítókat eredményezhetnek, melyek hatékonyabbak lehetnek a nemek számára, Mogil azonban nem reménykedik gyors változásban. "Jelenleg nincs elég nagy és elég egyöntetû irodalmunk ezekrõl a különbségekrõl ahhoz, hogy az beindítson egy gyógyszerfejlesztést" - mondta.

Hasonló nehézségek állnak a mentális egészségfejlõdés útjába. Ez a másik terület, amirõl tudjuk hogy különbözõségek vannak a nemek között. A nõknél kétszer gyakrabban diagnosztizálnak depressziót mint a férfiaknál, agyuk jellemzõen fele annyi szerotonint - a depresszióhoz köthetõ neurotranszmittert -termel. Az év elején Anna-Lena Nordström a stockholmi Karolinska Intézet részérõl megállapította, hogy az egészséges nõk több szerotonin receptorral rendelkeznek mint a férfiak, viszont kevesebb a szerotonin szállító fehérjéjük, melyek a szerotonin újrahasznosításában játszanak fontos szerepet. Azt még nem sikerült kimutatni, hogy ez a felállás egyes nõket hajlamosabbá tenne a depresszióra, Nordström azonban rámutat, hogy a szállító fehérjében rejlõ különbözõségek a férfiak és a nõk között különösen érdekesek, mivel ez az a terület, ahol az antidepresszánsok hatnak, és mivel bizonyított, hogy a nõk jobban reagálnak a szerotoninra ható antidepresszánsokra.

A férfiak lehet, hogy kevésbé hajlamosak a depresszióra, de akad helyette más, jóval súlyosabb betegség, ami gyakoribb az erõsebb nemnél. A fiúknál gyakrabban diagnosztizálnak autizmust, Tourette-szindrómát, diszlexiát, dadogást, figyelemvesztési rendellenességet és korai skizofréniát. Margaret McCarthy a baltimore-i Maryland Egyetemen azt vallja, hogy ezért a hormonszerû prosztaglandinok okolhatók, melyek az agy maszkulinizációjában, férfi jegyeinek kialakulásában segít nem sokkal a születés elõtt vagy után. A prosztaglandinok gyulladást is okozhatnak, ezért McCarthy azt vizsgálja, hogy tevékenységük vajon képes-e gyulladást okozni fertõzés vagy bizonyos gyógyszerek hatására, sérüléseket okozva a fejlõdõ agyban.

Az a mód, ahogy a férfiak és a nõk a drogok rabjává válnak újabb terület, ami rávilágíthat az agyban rejlõ különbözõségekre. Míg a férfiaknál - feltehetõleg társadalmi tényezõk hatására - majd' kétszer nagyobb a kokain fogyasztás valószínûsége, amikor egy nõ nyúl a szerhez sokkal gyorsabban válik függõvé, és súlyosabb állapotba kerülnek, amikor kezelésre jelentkeznek, vagy küldik õket. Jane Taylor, a Yale kutatója 2007-es tanulmányában azt írja, hogy mindez genetikai különbségekkel magyarázható, amit egerekkel végzett kísérletei támasztanak alá.

Jill Becker, a Michigan Egyetemen szintén valami hasonlót talált. Patkányokat idomított, hogy dugják be az orrukat egy lyukba egy dózis kokainért és összehasonlította a nõstény és a hím patkányok kokain bevitelét. A kísérlet érdekessége volt, hogy a nõstény patkányok petefészkét eltávolították, illetve a hímeket is kasztrálták. Az eredmény azonos volt Tayloréval, azaz a nõstények voltak a nagyobb drogfogyasztók, azonban amikor a nõstények ösztrogént kaptak, bevitelük szinte megháromszorozódott.

Ez azt jelenti, hogy egy genetikai sérülékenység plusz a cirkuláló nemi hormonok együtt igen súlyos függõséghez vezethetnek. Azóta több tanulmány is megállapította, hogy a nõknél a kokainnak nagyobb hatása van, amikor ösztrogén szintjük magasabb, progeszteron szintjük viszont alacsonyabb. Suzette Evans a Columbia Egyetem orvosi és sebészeti karának tanára egy klinikai teszten dolgozik, ami azt vizsgálja, hogy a kokainfüggõ nõknél hatásos kezelés lehet-e a progeszteron szint növelése.

Van még mit tanulnunk összegez Hannah Hoag, a New Scientist kanadai tudományos szerkesztõje, azonban ahogy gyûlnek a bizonyítékok a nemhez köthetõ befolyásokra az agy szerkezetében és mûködésében, talán elindulhatnak a nemek biológiájához jobban alkalmazkodó gyógyszerek fejlesztései. Azonban mielõtt ez megtörténne, további kutatásokra van szükség, hogy felfedjék a férfi és a nõi, a hím és a nõstény agy közötti különbségeket. Az eddig felsorolt példák ellenére ez a kutatási terület igen elenyészõ az agytudomány berkeiben.

Mogil, aki a fájdalomcsillapítást tanulmányozza, megdöbbenten áll a tény elõtt, hogy a kutatóknak nem sikerül nõstény állatokkal elvégezni tanulmányaikat, különösen a fájdalom kutatásának területén. "Botrányos" - mondta. "A nõk szenvednek leggyakrabban a fájdalomtól, mégis az alap fájdalom modell hím patkányok vizsgálatából ered. Minden évben nyilvánosságra kell hoznunk egy-két olyan tanulmányt, hogy egy korábbi kutatás által bizonyított hatások csak a férfiakra igazak. Egyszerûen félrevezetjük az embereket" - összegzett Mogil.

Végül pedig lássunk néhány tényt és tévhitet a két nemmel kapcsolatban: ne kérjünk útbaigazítást egy nõtõl, tartják a férfiak. Az igaz, hogy a férfiak sokkal jobban eligazodnak egy térképen, de ne féljünk megkérdezni a nõket sem. Jó eséllyel õk is el tudják mondani merre kell mennünk, csupán egy másik módszert alkalmaznak. Hippokampuszukból elõrántva fizikai támpontokat fognak adni, mint egy pékség, postahivatal, vagy valamilyen butik, ami alapján elnavigálhatunk a keresett helyre.

A nõk ezzel szemben gyakran vetik a férfiak szemére, hogy nem eléggé érzelmesek. A férfiak lehet hogy nem emlékeznek például a mézeshetek nagy érzelmi megnyilvánulásainak részleteire, de ezzel gyakorlatilag vége is a két nem közötti különbségeknek. A nõk egyszerûen jobbak az érzelmi események részleteinek megjegyzésében, mivel amigdalájuk rá van hangolódva ezek eltárolására. Sokan tartják úgy, hogy a nõk beszédesebbek mint a férfiak, sõt a modern folklór szerint közel háromszor annyit beszélnek. Ez sem igaz, a nõk és a férfiak naponta átlagban egyaránt 16 000 szót mondanak.

Forrás: www.sg.hu 2008. július 24. 14:47, Csütörtök - Balázs Richárd