A férfiak hajlamosak alulbecsülni súlyfeleslegüket
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +36 30 426 9521

Egyre több az elhízott ember, és meglepõ módon egyre több közülük nem vesz tudomást saját túlsúlyáról. Amíg a nõk sokszor kövérebbnek látják magukat, mint amilyenek valójában, addig a férfiak hajlamosak alulbecsülni saját súlyukat.

 

Közismert, hogy a nõk sokszor kövérebbnek látják magukat, míg a férfiak hajlamosak alulbecsülni saját súlyukat. Az elhízás járványszerû terjedésével azonban új tendencia figyelhetõ meg az emberek önmagukról alkotott képét illetõen. A Londoni Egyetem Egészség-viselkedés Kutató Központja összehasonlította két, 1999-ben és 2007-ben készült felmérés adatait. Mindkét kérdõív résztvevõinek az volt a feladata, hogy adják meg testmagasságukat és súlyukat (mely meghatározza a BMI értéket, azaz a testtömegindexet), majd a következõ kategóriák valamelyikébe kellett magukat sorolniuk: „nagyon sovány”, „soványabb, mint a normális”, „normális”, „túlsúlyos” és „kifejezetten túlsúlyos”.

A kutatók Jane Wardle professzor vezetésével azt találták, hogy a testsúlyuk alapján elhízottak csoportjába az 1999-es adathoz képest 2007-ben kétszer annyian tartoztak, közben saját magukat elhízottnak kevesebben titulálták, mint 1999-ben. 1999-ben a lakosság 43 százaléka tartozot a túlsúlyos vagy elhízott kategóriába, és közülük 81 százalék helyesen ide is sorolta magát. 2007-ben azonban már a lakosság 53 százaléka volt túlsúlyos vagy elhízott, ugyanakkor csak 75 százalékuk sorolta magát helyesen ezekbe a csoportokba.

A kutatók véleménye szerint azért van nagy különbség a valóságos és a vélt testsúly között, mert az elhízás egyre gyakoribb a populációban, olyannyira, hogy a kismértékû túlsúlyt már normálisnak fogadja el a közvélemény. Kitolódott az a súlyhatár, ami fölött az emberek az „elhízott” csoportba sorolják magukat.
A kutatás szerzõi hangsúlyozzák a média szerepét a közvélemény formálásában: elterjedt, hogy csak a betegesen kövér embereket nevezik túlsúlyosnak. A kutatók figyelmeztetnek, hogy bár a médiában egyre szaporodnak az egészségnevelõ célzattal készült kampányok, az elhízott emberek nem érzik, hogy azok nekik szólnának. A túlsúlyos emberek, akik saját testsúlyukat alulbecsülik, nem törõdnek az életmódváltoztatást javasló reklámokkal” – jelentette ki a John Hopkins Bloombergi Egészségügyi Iskola professzora, Sara Bleich, aki szintén részt vett a kutatásban.

„Megoldást jelenthet a súlyfelesleggel kapcsolatos téves nézetekre, hogy az elhízást valóban problémaként kell kezelni” - mondta el Bleich professzor. Az egészséges életmódra vonatkozó tanácsok az egész társadalomnak kell, hogy szóljanak, nem pedig kiemelten a túlsúlyos egyéneknek.

[Forrás: OrientPress/medipress.hu]